Együtt Gurulunk
A szentlőrinci székhelyű (Baranya megye) alapítványt 2023. decemberében hoztuk létre azzal a fő céllal, hogy a fogyatékkal élők számára élményautózással egybekötött programot szervezzünk.
Az ötlet egy terepjárós bemutató során fogalmazódott meg, ahol egy kerekesszékben ülő fiatalember szemeiben: „a bárcsak én is ott ülhetnék” gondolat tükröződött. Ott, akkor az AMTS-en (Autó, Motor és Tuning Show) az élményautóztatást nem sikerült megvalósítani annak ellenére, hogy minden körülmény adott volt, de a nézők soraiból a fiú eltűnt mire a rendezvénytérről kiértünk. Viszont a gondolat igencsak mély gyökeret eresztett!
Ebből a gondolatból, az autózás szeretetéből, a versenyzésből, a számos élmény autóztatásból, és bemutatózásból érlelődött meg mostanra egy szervezet létrejötte, egy ALAPÍTVÁNY, ami mindezt megvalósítja.
Alapítványunk létrehozója és tagjai egyaránt több éves - van aki több évtizedes - múltra tekint vissza a terepjárózás több műfajában, mind versenyzést, mind szervezést/rendezést tekintve. E mellett a rendelkezésünkre álló technikai feltételek, eszközök, járművek, területek (az ország több pontján) és a tudásunk, no meg a rutin biztosítja sikerünket.
Rendezvényeinket úgy építjük fel, hogy akár egész hétvégés szórakozás legyen az egész családnak. Szombaton 4x4 trial dzsemborit tartunk - ami off-road autók barátságos viadala - melyen a nap végén oklevéllel és kupával díjazzuk a legügyesebbeket. 12 éves kortól egészen 100 éves korig mindenki megtalálja a tudásának és autója “állapotának” megfelelő kategóriát.
A vasárnap pedig a jótékonysági élményautóztatásé. Jelenleg két teljesen különböző kategóriájú autóval tudunk alkalmanként maximum 20 főnek élményt biztosítani. A program végén apró meglepetéssel ( pl: névre szóló emléklap) lepjük meg vendégeinket.